Tervezett programok 2010-11-re
2009-10-29
Fényes Elek Műhely” (FEM) és a tervezett szakmai rendezvényei
Ez év június 8-án a Magyar Statisztikai Társaság (MST) Társadalomstatisztikai szakosztálya, a Magyar Szociológiai Társaság (MSZT) Gazdaságszociológiai szakosztálya, valamint az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének Adatbankja műhelykonferenciát szervezett a 2011-re tervezett népszámlálás kapcsán. A szervezők összegezték a nagy érdeklődés mellett rendezett konferencia tapasztalatait, amelyek alapján – a továbbiakat illetően – két javaslat is felmerült fel: 1./ az MSZT keretein belül célszerű lenne létrehozni egy Társadalomstatisztikai szakosztályt. 2./ a szakma –és a műhelyközi kapcsolatok erősítése szempontjából kívánatos lenne egy közös műhely létrehozása, amely megfelelő keretet adhatna a közös szakmai rendezvényeknek.
Ez utóbbi javaslatnak megfelelően, a fenti három szervezethez tartozó közgazdászok, statisztikusok és szociológusok kezdeményezése alapján létrejött a „Fényes Elek Műhely”, és a jövőbeli szakmai rendezvényeket ennek keretében kívánjuk szervezni, amelyhez alapvetően a Corvinus Egyetem biztosítja majd a helyszint.
A névadót, - a 19. század derekán alkotó - Fényes Eleket a társadalomtudományok terén olyan polihisztornak tekinthetjük, akinek tevékenysége számos tudományágban nyomon követhető.
A három terület képviselői szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy szakmai rendezvényeiket a neves társadalomtudós nevével fémjelzik, mert egyrészt mindegyik tudományág szempontjából „vállalható” a névadó példaadó, tudományos munkássága, másrészt szellemisége a mai fogalmak szerinti interdiszciplináris jelleghez köthető. A tudományágak mai, nagymérvű specializáltsága – számos előny mellett – nem kevés hátrányt is hordoz magában, és a szellemi „gyökerekhez” való visszatérés egyúttal az egyes tudományágak közötti szervesebb szakmai kapcsolatok iránti elkötelezettséget is sugallni kívánja.
Kiemelt jelentősége miatt az első szakmai rendezvényeket elsősorban a 2011-re tervezett népszámlálás tematikájához próbáljuk igazítani, ám e mellett természetesen más témakörök is napirendre kerülnek majd..
Tervezett programok
Az itt szereplő programok előzetesek, azok időrend szerinti megrendezése még változhat, ezért erről időben fogjuk tájékoztatni az érdeklődőket.
2010 január első fele
1. A 2010. évi Gazdaságszerkezeti Összeírás (GSZÖ) és a 2011. évi Népszámlálás összekapcsolása
Szervező: MSZT Társadalomstatisztikai szakosztálya (Harcsa István)
- Történetileg ismert, hogy a múlt század közepéig a mezőgazdasági és a népszámlálási adatokat egy adatgyűjtés keretében vették fel, később a két témakörre vonatkozó adatok összeírása külön vált. Legutóbb, - 2000-ben, illetve 2001-ben - a két adatgyűjtést egymástól függetlenül vették fel.
- A műhelykonferencia előadásai áttekintik a népességre és a mezőgazdasági termelésre vonatkozó adatok együttes hasznosításával kapcsolatos korábbi munkálatokat, továbbá megpróbálják bemutatni, hogy bizonyos társadalmi-gazdasági folyamatok és jelenségek jobb megértése szempontjából milyen előnyökkel járna az, ha a 2010-re, illetve 2011-re tervezett két adatgyűjtést összekapcsolnák, különösképpen ha azok programjait szervesen egymásra építve dolgoznák ki.
2010 február vége
2. A Változó Életkörülmények Adatgyűjtés (VÉKA) idősorainak használhatósága. A Háztartási Költségvetési Felvétel (HKF) és a VÉKA harmonizációja
Szervező: az MSZT Társadalomstatisztikai szakosztálya (Harcsa István)
2010 március
3. Az adminisztratív adatállományok statisztikai célú hasznosítása
Szervező: az MSZT Társadalomstatisztikai szakosztálya (Harcsa István)
2010 április
4. Adatok anonimizálása, adathozzáférés, archiválás
Szervező: Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület (MKE) (Cseres-Gergely Zsombor)
2010 május eleje
5. KSH – Stratégia 2005-2008, 2009-2012.
A KSH a 2000-es évek közepe óta – igazodva a nemzetközi gyakorlathoz – középtávú stratégiai terveket alakít ki működésének korszerűsítése érdekében. Célszerűnek tűnik, ha az empirikus társadalom- és gazdaságkutatással foglalkozó szakemberek e tervekkel és azok megvalósulásával megismerkednek.
Szervező: az MSZT Társadalomstatisztikai szakosztálya (Harcsa István)
2010 május második fele
6. A hajléktalanok számba vétele a népszámlálások és más adatgyűjtések során
Szervező: az MSZT Társadalomstatisztikai szakosztálya (Nagy Péter Tibor)
2010 június első fele
7. A GDP tartalma – a fejlődés mérése
Szervező: Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület (MKE) (Kőrösi Gábor)
2010 szeptember
8. Az Európai Statisztika Gyakorlati Kódexe. Kísérletek a hazai statisztikai etikai kódex megalkotására.
Szervező: : az MSZT Társadalomstatisztikai szakosztálya (Harcsa István)
2010 október
9. A 2011. évi népszámlálással kapcsolatos minőségbiztosítási lépések – a 2009 júniusa óta elvégzett feladatok áttekintése
Szervező: MSZT Társadalomstatisztikai szakosztálya (Harcsa István)
Ennek a műhelybeszélgetésnek az a célja, hogy visszatérve a 2009 június 8-iki, a népszámlálás minőségbiztosításával kapcsolatos műhelykonferencián felvetett kérdésekre, képet kapjunk a ténylegesen megtett és a jövőben tervezett konkrét minőségbiztosítási lépésekről.