Tudáselosztás – tudásmonopóliumok; Műhelykonferencia

a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja, Szociológia és Társadalompolitika Intézete, valamint a Magyar Szociológiai Társaság Oktatásszociológiai Szakosztálya közös rendezésében

Időpont: 2013. május 30. (csütörtök), Regisztrációs határidő: május 25.

Helyszín: Helyszín: BCE – Budapest, Fővám tér 8. III. emelet 3005. terem

A műhelykonferencia témája


Az ezredfordulón lényegében lezárultak azok a nemzetközi szakmai viták, amelyek a felsőoktatás expanziójával kapcsolatos problémákról szóltak, és a figyelem áttevődött az adott helyzethez való alkalmazkodásra, az új típusú megoldások keresésére. Ezzel egy időben – mondhatni váratlanul – jelentkezett, illetve felgyorsult a felsőoktatás, a tudástermelés, a kutatás globalizálódása. A 2008-ban kezdődő gazdasági válság ezen a területen is tovább fokozta a kíméletlen versenyt, ami megnyilvánul pl. az egyetemi rangsorok terjedésében, már-már fétisizálásában. A hatvanas évektől kezdődő demokratizálási paradigmát az elitizmus váltotta fel. A két érték összeütközését mutatja az a dilemma, hogy néhány csúcsegyetem kiépítésére, vagy pedig a tömegoktatást végző felsőoktatási szektor minőségi fejlesztésére koncentrálják a kormányzatok a közpénzeket. A csúcsegyetemi pozíció elérését reménytelennek tartó felsőoktatási intézmények funkcióik bővítésével (az ún. harmadik misszió felvállalásával) próbálnak többletbevételekhez jutni, és társadalmi elfogadottságukat biztosítani. A piaci, a non-profit szektor, a mecénások bevonásától egészen az önkéntes munkáig széles kört ölel fel a megvalósítás módja, ami bonyolult kapcsolathálót eredményez, feltételez. Az aktorok számának növekedésével Clark híres háromszöge mintha 5-8 szöggé válna… Az új aktorok között kiemelkedő, teljesen újszerű, a tudástermelés, -elosztás, -átadás úgyszólván minden vonatkozását érintő szerepet játszik az az erő, amely az információs társadalom megjelenésével lépett színre. Olyan aktorról van szó, amelynek – természeténél fogva – nincsenek térbeli és időbeli határai, korlátai; igen sokfélék, a kutatásokban megszokott módon nem könnyen azonosíthatók működésének mechanizmusai, társadalmi hatásai pedig szerteágazóak, még jórészt feltáratlanok. Lehetséges, hogy éppen ez az erő tudja feloldani azokat az ellentmondásokat, amelyek abból fakadnak, hogy a tudáshoz való hozzáférésben megnyilvánuló társadalmi esélyegyenlőtlenségek csökkentése alig leküzdhető akadályokba ütközik. Egy másik lehetséges szcenárió szerint viszont az történik (mint eddig mindenkor), miközben a társadalmi egyenlőtlenségek egy bizonyos tekintetben csökkennek, leépülnek, újabb színtéren viszont megjelennek, csak más formában – munkát adva a mindenkori társadalomkutatóknak. Ez esetben azonban a korábbinál mintha nehezebb lenne a feladat, mivel a feltárandó probléma szorosan kapcsolódik a technológia világához. A konferencián az Educatio folyóirat erről a témáról szóló (Hrubos Ildikó szerkesztésében készülő) számának szerzői mondják el készülő tanulmányuk fő gondolatait. A műhelyvitától azt reméljük, hogy hozzájárul a szakmai közösség véleményének megismeréséhez, a tanulmányok végső formába öntéséhez.


Előzetes regisztráció

 

A műhelykonferencián a részvétel ingyenes. Kérjük viszont, hogy mindazok, akik az eseményen részt kívánnak venni, legkésőbb május 25-ig adják meg nevüket, intézményük elnevezését és az ott betöltött pozíciójukat az nfkk@uni-corvinus.hu e-mail címen.


Program

 

13.00 – 13.10 Megnyitó: Berács József (Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja, ügyvezető igazgató)

 

13.10 – 14.40 I. szekció

Levezető elnök: Nagy Péter Tibor (Magyar Szociológiai Társaság Oktatásszociológiai Szakosztály, elnök)

 

13.10 – 13.25 Z. Karvalics László (Szegedi Tudományegyetem, egyetemi docens): Tudáskormányzás a felsőoktatásban. Kutatói kérdések

13.25 – 13.40 Setényi János (Expanzió Humán Tanácsadó Kft., igazgató, címzetes egyetemi tanár): A tanulás jövője

13.40 – 13.55 Szabó Katalin (Budapesti Corvinus Egyetem, egyetemi tanár): A tudásmonopólium eróziója

 

13.55 – 14.40 Vita

 

14.40 – 14.50 Szünet

 

14.50 – 16.50 II. szekció

Levezető elnök: Czakó Ágnes (BCE Szociológia és Társadalompolitika Intézet, mb. igazgató)

 

14.50 – 15.05 Kozma Tamás (Debreceni Egyetem, professor emeritus): Repozitórium – és akik körülállják

15.05 – 15.20 Kokas Károly (Szegedi Tudományegyetem Egyetem Klebelsberg Kuno Könyvtár, főigazgató-helyettes): Könyvtárak a Rubiconnál. A tudományos szakirodalmi információellátás új könyvtári paradigmái

15.20 – 15.35 Tomasz Gábor (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, tudományos munkatárs): Új könyvkiadási modellek

15.35 – 15.50 Hrubos Ildikó (Budapesti Corvinus Egyetem, professor emerita): Az informatikai forradalom hatása az akadémiai professzióra

 

15.50 – 16.50 Vita

 

16.50 Zárszó: Hrubos Ildikó


A műhelykonferencia honlapja:

http://konferenciakalauz.hu/ konferenciak/17400