2010. évi beszámoló

Szakosztályi beszámoló

Politikai Viselkedés Szakosztály

 

Szakosztályi rendezvények 2010

A szakosztály 2010-ben két rendezvényt tartott. Ezek sorrendben a következők voltak:

· Bozsonyi Károly-Tóth Gergely: A 2010-es parlamenti választások szociológiai elemzése tér-statisztikai módszerekkel (előadás) – 2010.05.31.

· Érdek és értékkonfliktusok az átrendeződő választói előtérben (konferencia szekció) – 2010.11.06.

A második rendezvény a Magyar Szociológia Társaság éves konferencián került megrendezésre. Mindkét rendezvény a Magyar Politikatudományi Társaság Politikai Viselkedés szekciójával közösön került megvalósításra.

 

Rendezvények látogatottsága

Mindkét rendezvényen 15-20 fő vet részt.

 

Szakosztályi elnök és titkár választás

2010.05.31-én tartotta a Politikai Viselkedés szakosztály a tisztújítását. A konferencián a jelen lévő tagok Enyedi Zsolt szakosztályelnök felterjesztése után egyhangúlag elnöknek választották Bozsonyi Károlyt, titkárnak pedig Kmetty Zoltánt.

 

2011-es tervek

A szakosztály 2011 elején műhelykonferenciát tartott Részvétel és Demokrácia címmel. A műhelykonferencia célja az volt, hogy népszerűsítse a 2011. tavaszán DKMKA alapítvány gondozásában megjelenő két politikai-szociológia kutatásokkal foglalkozó könyvet. A szakosztály a tervek szerint a továbbiakban is aktívan részt fog venni a kötetek disszeminációjában, ennek kapcsán további műhelykonferenciák megszervezését tervezzük.

A szakosztály 2011 elejétől aktívan együttműködik a CEU POLBERG kutatócsoportjával. A kutató csoport programjainak népszerűsítésében, a szakosztály 2011-től aktívan szerepet fog vállalni.

 

Részletes beszámoló

Érdek és értékkonfliktusok az átrendeződő választói erőtérben

(Politikai Viselkedés Szakosztály – szervező és levezető elnök: Bozsonyi Károly és Kmetty Zoltán)

Program

1) Róna Dániel (BCE): Önbeteljesítő prófécia

2) Krizmanits József (PI): Szavazatszonda – játékos politikai tájoló komoly szakmai tapasztalatokkal

3) Kmetty Zoltán (KGRE) – Tóth Gergely (ELTE): Civil aktivitás és politikai részvétel

4) Verdes Tamás (ELTE): A lehetséges választópolgár

 

Beszámoló

Az előadások elsősorban a 2010 országgyűlési választásokon megjelentek részvételi motívumaival foglalkoztak. A Róna Dániel által tartott kis pártok bejutási esélyeit vizsgáló elemzés kapcsán, a vita során egyetértés alakult ki arról, hogy főleg az idősebb szavazók között erős motiváló hatás lehetett az LMP szavazás mellett és az MDF szavazás ellen, hogy előbbi pártól jobban elhitték a szavazók, hogy be fog jutni, míg utóbbiról nem. A fiatal szavazók kapcsán, a vita során felmerült, hogy az RDE modellek jobban működhetnek esetleg. Kmetty Zoltán és Tóth Gergely előadása után a vita moderátora Bozsonyi Károly kiemelte, hogy a komplex téri megközelítés beemelése a társadalomtudományi megismerésbe követi az új nemzetközi paradigmaváltást. A választási részvételi modellek kapcsán a későbbiekben a makro és mikro szint még erősebb összekötése sok új eredménnyel szolgálhat. Krizmanits József előadása egy kísérleti „smart vote” rendszer születését mutatta be. A résztvevők közül Tardos Róbert kiemelte, hogy egy ilyen típusú modell összekötése reprezentatív adatfelvételekkel (ami megtörtént a 2010-es választások kapcsán) – rengeteg új eredménnyel bővítheti a választók tudásáról és motivációjáról az ismereteinket.

Az előadások között üde színfolt volt Verdes Tamás bemutatója, aki a választójogból kizárt emberek diszkriminatív helyzetét mutatta be. A felügyelet alatt álló emberek mivel nem szavazhatnak, ezért ki vannak zárva az érdekérvényesítés egy fontos csatornájából. A téma felvetése azért is nagyon fontos, mert ez a mai szociológia diskurzusban nem nagyon jelenik meg, ebből következően kevesen is ismerik a problémát.