A népszámlálási adatok minőségbiztosítása, hasznosíthatósága a nemzetközi és hazai tapasztalatok tükrében

Konferencia a magyarországi népszámlálásokról

„A népszámlálási adatok minőségbiztosítása, hasznosíthatósága a nemzetközi és hazai tapasztalatok tükrében” címmel 2009 júniusában műhelykonferenciát rendezett az MSZT Gazdaságszociológiai szakosztálya, valamint az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének Adatbankja. A nagy érdeklődéssel kísért konferenciának a Budapesti Corvinus Egyetem adott helyet. A rendezvényen részt vevő kutatók, egyetemi oktatók, minisztériumi szakemberek, statisztikusok és egyetemi hallgatók a népszámlálási adatok iránti felhasználói igényekről, valamint a minőségbiztosításról kaphattak képet, és fejthették ki véleményüket, fogalmazhatták meg kérdéseiket és javaslataikat.

Az elhangzott előadásokat élénk és tartalmas vita követte, amely arra enged következtetni, hogy szükség van az ilyen informális fórumokra, ahol kötetlen formában kerülhet sor a véleménycserére.

Az első napirendi ponthoz, a minőségbiztosítás témaköréhez Harcsa István fogalmazott meg bevezető gondolatokat. Elöljáróban elmondta, hogy az ilyen jellegű szakmai vitáknak már hagyománya van, hiszen az 1990., illetve a 2001. évi népszámlálás előkészítéséről hasonló műhelykonferenciákat szerveztek.

A minőségbiztosítás – mely az utóbbi években a nemzetközi gyakorlatban is előtérbe került – állt a konferencia középpontjában. Ennek a területnek a KSH is nagy jelentőséget tulajdonít, amit az is bizonyít, hogy a 2009 és 2012 közötti középtávú stratégiában a minőségbiztosítás mint cél az első helyen szerepel.

Hogy kellő tárgyilagossággal közelítsük a témakört – jelen esetben a népszámlálási adatfelvételeket – célszerűnek látszott a vizsgálódás szempontjait térben és időben kiterjeszteni. A térbeni kiterjesztés során kézenfekvőnek tűnt a nemzetközi kitekintés, ezen belül is az angol gyakorlat megismerése. Az angol statisztikusok példaértékűen dokumentálják adatgyűjtéseiket, így e dokumentumok tanulmányozása révén sok hasznos információhoz juthatunk. Az említett angol gyakorlat bemutatása mellett szólt az, hogy Magyarországon – hasonlóan az Egyesült Királysághoz – továbbra is a lakosságtól gyűjtik be az adatokat. A hagyományos kikérdezésen alapuló adatgyűjtés mellett egyre inkább terjed az önkitöltéses forma. Az Egyesült Királyságban már a korábbi népszámlálásnál szintén ezt a módszert alkalmazták, tehát e téren rendelkeznek bizonyos tapasztalatokkal, és miután a 2011. évi hazai adatgyűjtésnél is tervezik az önkitöltéses megoldást, ezért az ottani tapasztalatok hasznosak lehetnek számunkra.

Az Egyesült Királyság Statisztikai Hivatala által készített értékelő jellegű dokumentumok sok tanulsággal szolgálnak. Az angolok 2009 októberében hajtják végre az utolsó tesztvizsgálatot, amelynek tapasztalatai alapján véglegesítik majd a 2011-es népszámlálás programját. A minőségbiztosítási eljárásokról meglehetősen részletes elképzeléseik vannak, és ennek megfelelően a 2009-es próbafelvétel minden egyes munkaszakaszában elvégzik mindazon minőségbiztosítási eljárást, amelyet a 2011-es felvételben is tervbe vettek.

Magyarországon a korábbi népszámlálásoknál is alkalmaztak a minőségbiztosításhoz hasonló eljárásokat, de az angliaihoz hasonló rendszerbefoglalásra kevésbé fordítottak figyelmet. Minthogy ez a témakör a 2011. évi népszámlálásnál is fontossá válik, érdemes az angliai tapasztalatokat meghallgatni és felhasználni.

A bevezető gondolatokat követően az első előadó Mag Kornélia, a KSH osztályvezetője volt, aki „Minőségbiztosítás a statisztikában – különös tekintettel a népszámlálásra” c. előadásában az európai statisztika gyakorlati kódexében[1] megfogalmazott alapelvekből indult ki. Ennek keretében átfogóan bemutatta az adatminőség értékelési eszközeit és módszereit, valamint a minőségbiztosítási folyamat főbb szakaszait.

Az előadás második része a nemzetközi tapasztalatok bemutatásával, ezen belül is elsősorban az Egyesült Államok Statisztikai Hivatala (US Census Bureau) által – az 1990. évi népszámlálásra – alkalmazott minőségbiztosítási gyakorlat ismertetésével foglalkozott.

Az Egyesült Államok Statisztikai Hivatalának szakemberei a minőségbiztosítás általános összetevőit a következőkben fogalmazták meg.

1. A minőséget rendszerbe kell építeni.

2. A minőségjavításnak – hogy lehetőség legyen a beavatkozásra – folyamatosnak kell lennie.

3. A minőséggel kapcsolatos felelősségi köröket pontosan meg kell határozni. (A végrehajtásért felelős személyek felelősek a minőségért is.)

4. Minőségbiztosítást és ­értékelést világosan meg kell különböztetni.

Fontosnak tekintik a minőségmérési eljárások megválasztását is, amelyek közül a US Census Bureau a következőket használta.

a) Végrehajtást megelőző mintavétel: a mintákat a tevékenység (például kódolás) végrehajtását megelőzően jelölték ki.

b) Végrehajtást követő mintavétel: a mintát a tevékenység (például az adatrögzítés) végrehajtását követően jelölték ki, és az eredményeket összevetették.

c) Egyidejű monitoring: a minőségmérés-ellenőrök segítségével az adott időszakban megfigyelték és értékelték a tevékenység végrehajtásának a minőségét (például telefonos ügyfélszolgálat).

d) Ismételt összeírás: az adatszolgáltatók által kitöltött kérdőívek egy mintáját ismételten összeírták.

e) Végrehajtást megelőző minta elnyomása: a címbejárás során a címek egy részét szándékosan „elnyomták[2]”. A mérés során azt vizsgálták, hogy a kihagyott címek mekkora része került bele az összeírásba.

A különböző minőségmérési eljárások alkalmazhatóságát a különböző folyamatszakaszokban gyakorlati példákon mutatták be.

Az általános jellegű nemzetközi gyakorlat ismertetése után Monostori Judit és Fraller Gergely „A 2001. évi angol népszámlálás minőségbiztosítási gyakorlata” címmel megtartott előadása tömör tájékoztatást adott az angolok hosszabb idő óta működő rendszeréről. Monostori Judit először a népszámlálás 1991 óta bevezetett minőségbiztosítási rendszerének főbb elemeit vázolta fel, majd részletesebben is bemutatta a hat minőségbiztosítási alapelv egyikét, a pontosságot, illetve az ezzel kapcsolatos minőségbiztosítási lépéseket.

Ez utóbbiak közül alapvető fontosságúak a mérési hibákat feltáró vizsgálatok, amelyek elsősorban a kérdőív tartalmával és érthetőségével foglalkoztak, valamint feltárták a kérdezői hibákból fakadó problémákat.

Az angol minőségbiztosítási rendszer főként a korábbi gyakorlat értékelésére, és az az alapján levont következtetésekre, valamint a következő népszámlálás minőségbiztosítási stratégiájának kialakítására, és módszeres alkalmazására épül. A kérdőívek, a terepmunkák és ezen belül a kérdezői munka tesztelése azon az alapelven nyugszik, hogy ugyanazon jelenség mérésére, ugyanannak a feladatnak a végrehajtására többféle módszert kell alkalmazni, és az eredmények összevetése alapján a legmegfelelőbbet kell kiválasztani.

A 2001. évi népszámlálást megelőzően a mérési hibák minimalizálására három minőségbiztosítási elemet építettek be:

1. 1997-ben végrehajtották az ún. Cenzustesztet egy több, mint 100 ezer háztartásra kiterjedő mintán. A Cenzusteszt keretében vizsgálták:

a) a postai úton, illetve a személyes interjún alapuló kérdezéstechnika jellemzőit,

b) a kérdőív-szerkesztési kérdéseket,

c) az etnikai, valamint

d) a jövedelemmel kapcsolatos kérdésblokk működését.

2. Ugyancsak 1997-ben hajtották végre (147 ezer háztartás körében, reprezentatív jelleggel) a próbaszámlálást (Rehearsal), amelyben részben a terepmunkák szervezését tesztelték, részben a válaszadási készséget értékelték. Magasnak találták a nemválaszolási arányt, ezen kívül nehézségek merültek fel az iskolai végzettséggel kapcsolatos kérdéseknél.

3. Harmadik lépésként, 1999-ben végezték a Census Quality Survey-t, amelynél az adatminőséget és a kérdések lakossági fogadtatását, a kérdések érthetőségét kívánták tesztelni. A kiválasztott háztartások postán kapták meg a kérdőívet, majd a visszaküldés után személyes interjúra került sor. Ekkor a kérdező másképpen is rákérdezhetett az adott témára, annak feltárása érdekében, hogy vajon jól értették-e a kérdést a megkérdezettek.

A lefedettség ellenőrzése szempontjából fontos szerepe van az utóellenőrzésnek (Census Coverage Survey), amelyet a 2001. évi népszámlálás után négy héttel hajtottak végre, 320 ezer háztartásra kiterjedően. A kérdezők nem konkrét címeket kaptak, hanem egy térképet, ahol 16 ezer postai irányítószám alapján mindenkit össze kellett írni. Ezzel tulajdonképpen az összeírásnak két típusát próbálták ki. Az egyik, amikor a kérdezők egy megadott címlista alapján bonyolítják le az összeírást, a másik pedig, amikor egy konkrét térbeli egységet írnak össze, minden előzetes információ nélkül. A kérdezés után a keletkezett két adatállományt megpróbálták összekapcsolni, és a különbségek alapján rávilágítottak a különböző terepmunka-technikák előnyeire és hátrányaira.

A 2001. évi angol népszámláláshoz kapcsolódott egy sajátos minőségbiztosítási projekt, a One Number Census, amelynek az volt a célja, hogy olyan eljárásokat és módszereket találjanak, amelyek segítségével egyrészt meg tudják határozni az alulszámlálás mértékét, másrészt ennek ismeretében módosíthatják a nyers népszámlálási adatokat. Fraller Gergely előadásában ezt a projektet mutatta be.

A projektet az 1991. évi népszámlás adatainak többszöri megváltoztatása nyomán kialakult helyzet „hozta létre”, amely érthetően, igen rossz visszhangot váltott ki a szakma és a közvélemény körében egyaránt. Az 1991. évi népszámlálás során országosan 3,8 százalékos alulszámlálást becsültek, amely mögött jelentős területi szórást lehetett tapasztalni. A pontos számok ismeretének nagy a jelentősége, hiszen egy sor állami juttatást fejkvóta alapján kapnak az önkormányzatok, ezért a valóságtól jelentősen eltérő népszámlálási eredmények érthetően felzúdulást idézhetnek elő.

A projekt legfőbb lépései a következők voltak.

1. Az alulszámlálás mértékének megállapításához a szükséges plusz információt egy nagymintás utószámlálásból nyerték (Census Coverage Survey).

2. Személyi és háztartási szinten összekapcsolták az utószámlálás és a cenzus kérdőíveit.

3. Az összekapcsolt állományok esetszámai alapján becsülték a teljes népességszámot, előbb nagyobb területekre, majd kisterületi becslési technikával önkormányzati szinten.

4. A becsült alulszámlálás mértéke szerint imputálták a személyeket, illetve a háztartásokat.

5. A kapott népességszámokat alapos ellenőrzése után, több forrás felhasználásával kapott „valószerű” értékek intervallumával vetették össze, kiegészítve többek között az eredmények, a források és az összeírás minőségére vonatkozó információkkal. A kimutatott pontatlanság az első becslések korrigálásához vezethetett.

A projekt jellemzője a nyilvánosság, a korábbi cenzus tapasztalatainak és eredményeinek hasznosítása, valamint a projekt tanulságainak levonása volt.

A következőkben Rózsa Gábor távollétében Kovács Marcell ismertette „A népszámlálási adatok minőségének ellenőrzése” címmel elkészített írásos anyagot. Az előadás a népszámlálási adatok megbízhatóságával kapcsolatos kérdéseket feszegette. Hangsúlyozta, hogy hibák a népszámlálási folyamat bármely szakaszában előfordulhatnak: az összeírás során lehetnek az összeíró vagy az adatszolgáltató által félreértett kérdések, szándékos vagy véletlen meghiúsulások, a kódolás és a feldolgozás során bekövetkező tévedések. Ezek egy része szisztematikus és egymást ki nem egyenlítő torzításokhoz vezet, míg mások inkább véletlenszerűek és elméletileg kiegyenlíthetik egymást. A véletlen pontatlanságokat tartalmazó eredményeket ki lehet és egyre inkább ki is kell egészíteni a valószínűsíthető pontosságú adatokkal, megbízható információkkal. A hibák feltárásának, illetve az azokról szóló tájékoztatásnak az a célja, hogy az adatfelhasználók ismerjék meg az információ pontosságát, alkalmazásának esetleges korlátait.

A népszámlálás során elkövetett hibák értékelésénél többféle eljárást alkalmaznak, amelyeket három kritérium alapján lehet osztályozni.

1. Egyetlen adatforrást (magát a népszámlálást) vagy többet használnak-e az elemzések céljára?

2. A több adatforrást igénylő eljárások esetében alkalmaznak-e összehasonlítást az egyedi rekordok szintjén?

3. Mérnek-e teljeskörűséget vagy adatminőséget, bruttó vagy nettó hibát?

A 2001. évi népszámlálás adatainak összehasonlítása más adatforrásokkal alapvető feladat volt. Népszámlálási típusú adatokat a KSH és a statisztikai szolgálathoz tartozó más szervek is gyűjtenek. Az egyes témákhoz tartozó adatok összehasonlítása a minőségbiztosítás keretében megtörtént.

A minőségbiztosítással foglalkozó blokk utolsó előadójaként Erdei Virág, a népszámlálás minőségbiztosítási munkacsoportjának vezetője „Elképzelések a 2011. évi népszámlálás minőségbiztosításáról” címmel áttekintést adott azokról a tervekről, amelyek a teljes népszámlálásra vonatkozó minőségbiztosítást tartalmazzák. Utalt arra, hogy az Eurostat által előírt követelmények még nem véglegesek, és azokat – a kellő pontosítások után – csak a közeli jövőben fogják kötelező jelleggel elfogadni.

A 2011. évi népszámlálás előkészítésére a Hivatal nyolc munkacsoportot hozott létre, közöttük a minőségbiztosításit, amelynek fő feladata a népszámlálás minőségi előírások szerinti végrehajtásának előkészítése, megtervezése. Ez a munkacsoport kapcsolatban áll a többivel, és figyelemmel kíséri az általa kialakított minőségbiztosítási szempontok érvényesülését, azok pontos dokumentálását, illetve a felállított mutatók alapján méri a minőséget. A minőségbiztosítási munkacsoport szakmai céljai a következőkben foglalhatók össze.

1. A népszámlálási munkafolyamatok és termékek minőségkövetelményei mérési, ellenőrzési rendszerének kialakítása.

2. A magyar minőségjelentés szerkezetének kialakítása.

3. Minőségbiztosítási jelentés készítése az EU részére.

Az Eurostat előírásának megfelelően, minden egyes népszámlálási jellemzőre (változóra) minőségi mutatót kell kialakítani. Így például a nemválaszolás jellemzésére összeállított indikátor arról informál, hogy a teljes népességhez viszonyítva miként alakult a nemválaszolók száma. Hasonló fontosságúak a mérési hibák illusztrálására kialakított indikátorok, nevezetesen a javított kódolási hibák, az imputált adatok, az editált adatok száma stb. Minden indikátorhoz magyarázó szöveget kell fűzni.

A konferencia második napirendi pontja a népszámlálási adatok hasznosíthatóságával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Ehhez is Harcsa István fűzött bevezető gondolatokat, és néhány kiegészítő javaslatot fogalmazott meg a tervezett népszámlálás programjához. Elmondta, hogy a műhelykonferencián, a relevancia jegyében, azokat a problémákat kellene felvillantani, amelyek megnehezítették a korábbi adatok használatát vagy azok megfelelő értelmezését, esetleg lehetetlenné tették a korrekt vizsgálódást; az adatok felhasználása során szerzett tapasztalat ugyanis jó alap lehet a jövőbeli adatigények megfogalmazásához.

A 2011. évi népszámlálás előkészítésével kapcsolatos eddigi anyagokat, illetve a tervezett feladatokat felvázoló előterjesztés[3] egyfajta „iránymutatásnak” tekinthető, amelyből azonban nem pontosan látható az összeírás teljes tervezési folyamata.

Mit és hogyan kell szolgálni egy koncepcionális elgondolásnak?

Tekintsünk el a lehetséges szempontok teljes körű felsorolásától, csupán néhány jellemzőt emeljünk ki. Abból a követelményből kell kiindulnunk, hogy a felhasználók széles körében megfogalmazott igényeket optimális keretek között kell kielégíteni. Ennek megfelelően egy koncepcionális elgondolás oly módon fogalmazza meg a programot, hogy kilép a népszámlálás szűken vett keretei közül, és a népszámlálási program mellett a felhasználói igények népszámláláson kívüli, ám azzal szorosan összefüggő kielégítését is „megtervezi”. E célhoz próbáltak közelíteni az 1970., illetve az 1990. évi népszámlálás keretében, amikor a programhoz kapcsolódóan 25, illetve 20 százalékos almintán gyűjtöttek részletesebb adatokat. Ily módon a felhasználói igények szélesebb körét vették figyelembe. Sajnos azonban ezeknek az adatgyűjtéseknek részletes feldolgozása elmaradt, amiben az is szerepet játszott, hogy a túlzottan nagy alminta javítása meglehetősen sok munkát igényelt.

Okulva a tapasztalatokból úgy véljük, nem kellene lemondani az ilyen jellegű megoldásokról, ezért feltétlenül érdemes lenne egy jelentősen kisebb mintán (például a népszámlálás 2 százalékos mintáján, a népszámlálással egy időben) felvenni számos olyan adatot, amelyet általában a mikrocenzusok alkalmával szoktak kérdezni. A mikrocenzusok programja ugyanis többségében olyan részletezettségű kérdésköröket tartalmaz, amelyeket nem célszerű teljes körűen lekérdezni, és a népesség két százalékánál kisebb nagyságú mintán sem érdemes felvenni az alacsony elemszámból fakadó korlátok miatt. Természetesen meg kell vizsgálni azt is, milyen okok vezettek oda, hogy a világon ritkán alkalmazott módszer a korábbi megoldások esetében nem sikerült.

Ehhez a bővítési javaslathoz hasonlóan koncepcionális kérdés az is, hogy az eddigi, részben hazai (a 2001. évi népszámlálás és a 2000. évi mezőgazdasági összeírás, valamint a 2001. évi népszámlálás és a 2005. évi mikrocenzus összekapcsolása), részben nemzetközi tapasztalatok arra intenek, hogy számos szakmai ok miatt célszerű lenne a 2001. és a 2011. évi népszámlálást mikroszinten összekapcsolni. Az is elképzelhető, hogy nem a teljes népszámlálási kört, hanem csak a 2001–2005. évről rendelkezésre álló adatokat. Ennek révén – az angol gyakorlathoz hasonlóan – a hazai longitudinális vizsgálatoknak is megteremtődne a megfelelő alapja.

Az ezt követő előadásban Szűcs Zoltán, a népszámlálás osztályvezetője átfogó képet adott a 2011-re tervezett népszámlálás eddigi hazai és nemzetközi előkészületeiről,[4] a nemzetközi szervezetek erre vonatkozó előírásairól. Utalt arra, hogy amint a konferenciára előzetesen közreadott uniós rendeletből[5] kiderül, kötelező jelleggel (tételesen) került meghatározásra az EU számára minimálisan szolgáltatandó adatok köre. Fontos körülmény az is, hogy a kormány várhatóan ez év őszén fogadja majd el a népszámlálás végrehajtásáról szóló törvényt.

A felvételt a KSH címregiszterére alapozva hajtják végre, azonban a címeket a próbaszámlálások során ellenőrzésképpen más adatforrásokkal is egybevetik.

Az előadás a továbbiakban kitért a 2008., illetve a 2009. évi próbaszámlálások céljainak és néhány főbb eredményének az ismertetésére. A 2008. évi próbafelvétel célja a következő volt:

– a KSH-n kívüli forrásból nyerhető információk népszámlálási célú felhasználhatóságának vizsgálata,

– a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) személyiadat- és lakcímnyilvántartásában szereplő cím- és alapvető személyi adatok pontosságának megállapítása, összevetése a tényleges helyzettel,

– a KSH címregiszterében szereplő címek helyszíni ellenőrzése,

– az alternatív adatfelvételi technikák kipróbálása (önkitöltéssel interneten, önkitöltéssel papíralapú kérdőíven, kérdezőbiztosi interjúval),

– az internetes lakossági adatfelvétel próbája,

– a válaszadói preferenciák vizsgálata.

A 2008. évi próbafelvétel főbb tapasztalatai a következők voltak:

– a lakosság 23 százaléka élt az önkitöltés lehetőségével,

– a KSH címregisztere a felvételbe bevont településeken jó minőségűnek bizonyult: a címek 90 százaléka megfelelt a valós helyzetnek,

– a próbafelvétel eredményének és a KEKKH személyiadat- és lakcímnyilvántartásából nyert adatoknak az összekapcsolása a címek 62 százalékában valósult meg,

– az önkitöltést preferálók aránya olyan mértékű, hogy nem hagyható figyelmen kívül: 2011-ben a megkérdezettek 35 százaléka önkitöltéssel válaszolna,

– az interjúval nehezen elérhető, nehezen válaszoló csoportok (fiatalok, felsőfokú végzettségűek) az önkitöltési módokat preferálják,

– az adatoknak tisztán nyilvántartásokból történő átvétele még nem járható út.

A 2009. évi próbafelvétel során a következő szempontokat fogalmazták meg:

– az uniós kötelező kérdéseket teszik fel,

– a kérdőív alkalmas legyen az önkitöltésre,

– a kitöltésre fordított idő a lehető legkevesebb legyen,

– a kérdőív tematika alternatív kérdezési módjainak tesztelése céljából három almintát képeztek: az egyikben az iskolázottságra, a másikban a foglalkoztatásra, a harmadikban a háztartási és a családi jellemzők részletes kibontására helyezték a hangsúlyt.

E próbafelvétel adatait napjainkban értékelik.

Végezetül az előadó felsorolta azokat az érveket, amelyek amellett szóltak, hogy a népszámlálás eszmei időpontja 2011. október 1. legyen. Ezek a következők:

– 2010 tavaszán parlamenti, őszén önkormányzati választások lesznek, az azt követően már stabilizálódott hivatali apparátus sikeresen tudja elvégezni a feladatot,

– az Eurostat adatszolgáltatási határideje független az eszmei időponttól (a referenciaévet követő 27. hónap=2014. március 31.)

– az Európai Unió következő költségvetési időszaka 2014-ben kezdődik, megnő a pályázatokhoz szükséges adatigény, amely 2011. őszi adatfelvétellel is kielégíthető,

– a költségvetési forrásigény egy része (adatelőkészítés, ­feldolgozás) 2012-re húzódik át, csökkentve a 2011. évi kiugró költségigényt,

– a KSH területi apparátusának leterheltsége az első félévben erősebb, mint a második félévben,

– a hagyományos január 1-jei időpont esetén az előkészítés legfontosabb része a decemberi ünnepekre esne.

Az előadásokat követően a felkért hozzászólók sorát Szaló Péter területfejlesztésért és építésügyért felelős szakállamtitkár nyitotta meg, „Vélemény a 2011-ben tervezett népszámlálás adattartalmával kapcsolatban felmerült alternatívákról” című előadásával. Az előadás első része azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy mekkora „károkat” okozott volna az a helyzet, ha a KSH a népszámlálást az eredeti elképzelések szerint csupán néhány regiszteradattal kiegészített mintavételes keretek között hajtotta volna végre. Az előadás második része pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen negatív következményekkel jár a területi-társadalmi tervezés, és általában a területfejlesztési politika számára, ha csupán az uniós kötelezettségeket akarnánk bevállalni a 2011. évi népszámlás keretében. Az előadó elmondta, hogy a 2011-ben esedékes teljes körű népszámlálás alternatívájaként felmerült az az elképzelés, mely szerint a népesség-nyilvántartásból származó adatokat mintavételes adatfelvétellel kell kiegészíteni. A lakosságnak csak egy bizonyos hányadára kiterjedő mintavételes adatfelvétel nem biztosítaná a teljes körű helyi, településszintű, településrészenkénti adatokat, így hiányoznának azok az információk, amelyek területfejlesztési projekteket támogatnak és a helyi döntéshozatalt segítik.

Szintén nem lehet alternatíva a népesség egyes adatait magukba foglaló közigazgatási nyilvántartások (például a népesség-nyilván-tartás hatósági jellegű nyilvántartása), regiszterek statisztikai célú felhasználása. Ezek adatait nem statisztikai célból kezelik, ezért adattartalmuk csak néhány személyi jellegű információra (a személy állampolgárságára, nemére, születési helyére és idejére, családi állapotára, anyja nevére, lakóhelyére, tartózkodási helyére) terjed ki, így nem elégíti ki a népszámlálási tematikával kapcsolatos hazai és nemzetközi igényeket.

A regiszter alapú felvétel alkalmatlanságának másik oka a településrészekre vonatkozó adatvesztés, azaz csak a közigazgatási települési egységek adatainak elkülönítését teszi lehetővé. Így a községek, városok esetében csak a település egészére, Budapestnél csak annak kerületeire lennének adatok, ennél mélyebb bontás nem lehetséges.

Felmerült a korábbi teljes körű népszámlálások során gyűjtött adatok körének szűkítése, azok EU által kötelezően előírt mutatókra korlátozása. Ez azon túl, hogy megszakítaná a korábbi népszámlálások idősorát, a nemzetközi együttműködést is veszélyezteti. A nemzetközi fejlesztés/tervezés ma is jelentős hányadban használja az ajánlott EU-adatokat. Maga az EU, az Eurostat, az Urban Audit, de az OECD is jelenleg számos ajánlott adattal dolgozik. Ha csak a kötelező adatokat biztosítaják a tagországok, ezek a munkák a jövőben ellehetetlenülnek.

Jelenleg folyik egy, a településhálózat fejlesztéséről szóló országos szintű területpolitikai dokumentum elkészítése. Ennek megalapozó vizsgálatai szintén megkövetelik a települési szinten rendelkezésre álló, a települési szintről sajátos térségekre aggregálható adatok elemzését.

Az Országgyűlés 2007-ben fogadta el a Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervet (68/2007. (VI. 28.) OGY határozat). A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a romák jelentős része az ország gazdasági, infrastrukturális, foglalkoztatási hátrányokkal sújtott kistérségeiben él, szegregációjuk fokozódik. A célcsoport meghatározása kapcsán leszögezi, hogy elsősorban szociális és területi szempontok alapján indokolt a feladatokat megfogalmazni. Ilyen jellegű településszintű adatokat szintén csak a teljes körű népszámlálás tud szolgáltatni.

A 2007 és 2013 közötti időszakra elkészült az új Országos Fogyatékosügyi Program [10/2006. (II. 16.) OGY határozat]. Ez a népszámlálás adataira hivatkozva vázolja fel a mintegy 600 ezer fős társadalmi csoport társadalmi integrációjának gondjait. A népszámlálások adatai nélkül a jövőben nem lehetséges a fogyatékosok gondozása, az ellátásukhoz szükséges intézményrendszer fejlesztése, a foglalkoztatási programjaik végrehajtása során érvényesíteni a területi szempontokat – mondta végezetül az előadó.

Ezt követően Klinger András, a KSH ny. elnökhelyettese „A 2011. évi népszámlálás adattartalma” címmel fogalmazta meg kritikai észrevételeit a népszámlálás tervezett programjával kapcsolatosan. Nehezményezte, hogy a KSH csak az EU által előírt minimális programot kívánja végrehajtani. Megfontolandónak tartotta, hogy a korábbi magyar népszámlálások fontos és jelenleg is szükséges kérdései közül a felsoroltak bekerüljenek az adatgyűjtési tervbe.

Személyi kérdések

– Családi kapcsolatok: házasságtörténet; élettársi kapcsolat; élve született gyermekek száma, születési éve.

– Iskolázottság: iskolába járás (szintje, helye).

– Foglalkoztatottság: mezőgazdasági munkavégzés; utolsó foglalkozás (munkanélküli, nyugdíjas, gyes-gyed); eltartó foglalkozása (eltartott).

– Nemzeti, vallási hovatartozás: nemzetiség; anyanyelv; nyelvismeret; vallás.

– Egészségi állapot: fogyatékosság.

Lakáskérdések

– Épület: falazat.

– Alapterület: szoba.

– Felszereltség: gáz; szennyvízelvezetés.

A népszámlálás eszmei időpontjának – a korábbi gyakorlathoz hasonlóan, amelytől csak a legutóbbi népszámlálás alkalmával tértek el, – a január elsejei időpontot javasolta. A kapott adatok megfelelő értelmezhetősége és összehasonlíthatósága szempontjából túl hosszúnak vélte a terepmunkára szánt két hónapos időtartamot, amelyet lényegesen le kellene rövidíteni. Továbbá, a jelenlegi helyzet ismeretében nem lát kellő garanciát arra vonatkozóan, hogy az önkitöltéses adatokat megfelelő minőségben lehet-e majd begyűjteni.

A kutatói szférából elsőként Köllő János kapott szót, aki „A népszámlálás hozzáadott értéke” címmel – Augusztinovics Máriával közös előadásában – egyrészt a népszámlálás különleges értékét vette számba, másrészt konstruktív javaslatokat fogalmazott meg a népszámlálás programjával kapcsolatosan. A népszámlálás különleges értékét a kutatók a következőkben látják:

– a méret és a teljeskörűségből fakadó vizsgálati lehetőségek,

– az előbbivel összefüggésben kisméretű, ám fontos részpopulációk vizsgálata,

– évjáratok szerinti elemzés,

– egymáshoz rendelhető (matching) problémák kutatása,

– teljes körű nyilvántartások ismérvszegénységének feloldása.

A kisméretű, ám fontos részpopulációk vizsgálatához szükséges lenne megkérdezni:

– az anyanyelvet és a beszélt nyelvet (bevándorlók, romák),

– az etnikai identitást (romák),

– a bölcsödébe, óvodába, iskolába járást és az ingázásra vonatkozó információkat.

Évjáratok szerinti elemzésnél szóba jöhető témakörök: gyermekvállalás, gyermeknevelés, bölcsőde, óvoda, iskolalátogatás, nyugdíj.

Fontos az egymáshoz rendelhető (matching) problémák kutatása:

– az ingázás, amelyhez szükség van az utazási időre és módra vonatkozó információra,

– a szakképzettség-foglalkozás párosítása (kongruencia), amelyhez szükséges a szakképzettségre vonatkozó információ.

Az előadó kifejtette, hogy a témakörök bővítése mellett feleslegesnek érez bizonyos információkra, így például az álláskeresés módszerére, az irányító tevékenységre, valamint a vállalatméretre vonatkozó kérdéseket. Az adatokhoz való hozzáférést illetően a KSH által felajánlott kutatószoba szolgáltatásai csak minimális mértékűek, komoly kutatói igényeket jelenleg nem tudnak teljesíteni. Megfontolandónak véli olyan kutatói csoportok létrehozását, amelyek egy-egy témában, megfelelő adatvédelmi biztosítékok mellett, „belsőként” dolgozhatnak a mikroadatokkal, és munkájuk – más országok gyakorlatához hasonlóan – legyen része a népszámlálás feldolgozási programjának.

Tóth István György „A népszámlálási adatok hozzáférhetőségéről” című előadásában nem csak a népszámlálásra értve jelezte, hogy a közigazgatásban és a statisztikában nem érzi azt a minőség iránti elkötelezettséget, melynek korunkban már jellemzőnek kellene lennie. Ráadásul a kormányzati döntés-előkészítés során továbbra sem fogalmazódik meg kellő igény a statisztikai adatok iránt. Még mindig fellelhető az a magatartás, hogy a népszámlálás programjának kialakításában elsődlegesen a közigazgatás szempontjait veszik figyelembe. A népszámlálás teljes munkafázisába még mindig nem eléggé vonják be a nyilvánosságot, és a KSH adatkiadási gyakorlata is igen nehézkes.

A szekcióban végül Hegedüs József „Lakáspolitikai és lakásszociológiai kutatások adatigénye és a népszámlálási felvételek” címmel mondta el felszólalását, amelyben két kérdést érintett. Egyik felvetése a felhasználói adatigények intézményes keretek közötti koordinálásával foglalkozott, és azt hangsúlyozta, hogy e téren már régóta ki kellett volna alakítani azokat a fórumokat, ahol érdemi párbeszédre, sőt együttműködésre nyílik lehetőség a felhasználók és a nagy adatgazdák között. E fórumok hiányában ugyanis nincs visszajelzés a kutatóktól és a gyakorló lakáspolitikusoktól arról, hogy milyen információkra van szükség, és azt milyen módon lehet előállítani. Ezért feltétlen szükség lenne olyan munkacsoportokra, amelyben a kulcskérdéseket megvitatnák. Az előadó utalt az összeírást érintő problémákra, amit az okozhat, hogy a megkérdezettnek vélt hátránya lehet a kért információ megadásából (például félelem az adózástól a magánbérlakás bevallása vagy a lakásérték kérdezése esetén). Következésképpen megfelelő szakmai kontrol hiányában a magas költséggel előállított népszámlálási információk használhatatlanok lesznek. A felszólalás második része a népszámlálással kapcsolatos lakáspolitikai és lakásszociológiai kutatások adatigényét fogalmazta meg. Ennek kapcsán Hegedüs József felsorolta azokat a kérdésköröket, amelyek vizsgálatára feltétlenül szükség van, és az ehhez szükséges információkat is be kell gyűjteni.

Ezek a kérdéskörök a következők:

– mennyi az üres lakások száma és mi ennek az indoka (távollét, lakástranzakció, lakhatatlan stb.),

– mire használják a lakást (üdülő, nem lakás célú, lakott tanya stb.),

– milyen típusú lakásban laknak (lakótelep, falusias beépítés, városias, szegregált telep stb.),

– milyen jogcímen laknak (tulajdonosi, szívességi, bérlakás, szociális bérlakás, szolgálati lakás, eltartási szerződés alapján stb.).

Az előadásokat követő vitában elsőként Waffenschmidt Jánosné, a Népességstatisztikai főosztály vezetője válaszolt a felvetődő kérdésekre. Eszerint a KSH

– a népszámlálás eszmei időpontjára vonatkozó kritikákat is figyelembe véve fenntartja a korábbi álláspontját, mert az ismertetett befolyásoló körülmények és érvek elég nyomósak ahhoz, hogy az eredetileg kitűzött időpontban történjék a népszámlálás;

– hasonlóképpen, az adatfelvétel időtartamát illetően sem lát lehetőséget arra, hogy a tervezett két hónapot érdemben csökkenteni lehessen, mert a teljeskörűség biztosításához az önkitöltés alkalmazása miatt – a próbafelvétel eredménye szerint – legalább ennyi idő szükséges.

– elképzelhetőnek véli, hogy a széles körű szakmai igények kielégítése érdekében a szenzitív adatok közül a nemzetiségre vonatkozó kérdésblokk bekerüljön a népszámlálás programjába;

– jogosnak érzi a kutatók részéről jelentkező adathozzáférési igényeket, és ezek kielégítése érdekében a népszámlálást adatbázisba szervezve fogja közreadni. Adatvédelmi oldalról azonban meg kell vizsgálni, hogy az elérés, lekérdezés milyen legkisebb területi egységre legyen lehetséges, illetve az adatok megfelelő névtelenítése mellett van-e lehetőség az elemi adatokhoz való hozzáférés engedélyezésére.

Waffenschmidtné a munkanélküliségre vonatkozó kérdezésfeltétellel kapcsolatos észrevételekre reagálva megjegyezte, hogy e kérdések megfogalmazása a nemzetközi előírásoknak megfelelően fog történni. Az utóellenőrzésről szóló kérdésre pedig azt válaszolta, hogy ez ügyben még nincs hivatalos döntés.

E választ követően vita bontakozott ki. A továbbiakban felszólaló kutatók egy része a hivatali válaszból azt a következtetést vonta le, hogy – miközben a KSH a deklarációk szintjén elkötelezte magát az általános megfelelő minőségű adatok előállítása, azaz a korszerű minőségbiztosítás mellett – ők a napi gyakorlatba, jelen esetben a következő népszámlálás programjába nem szólhatnak bele, a programot nem alakíthatják, kész tények elé állítják őket. Különösen azt kifogásolták, hogy a KSH csak az EU által előírt minimális igényeket kívánja kielégíteni, amely – ha a költségráfordítás szempontjait is figyelembe vesszük – nagy mérvű pazarlásnak bizonyul, hiszen ha az összeíró kimegy a lakásokba, akkor már további kérdések feltételére is lehetőség nyílik.

E szellemben kért szót Molnár György, aki a népszámlálás előkészítésében kifogásolhatónak látja a KSH minőségbiztosítási tevékenységét, sőt úgy érzi, hogy az ezzel kapcsolatosan felmerülő kérdésekre a vita résztvevői nem kaptak érdemi választ.

A vita során Faluvégi Albert, a KSH tanácsadója közvetíteni próbált a népszámlálásért felelős munkatársak és a felszólaló kutatók között, ezért hangsúlyozta is, hogy felvetése alapvetően nem szakmai jellegű. Nem igazán értette, hogy a népszámlálással foglalkozó munkatársak miért nem felelnek a felszólalók által megfogalmazott problémákra, kérdésekre. Véleménye szerint:

1. a tervezett népszámlálásnak már meg van ugyan a menetrendje, és az ehhez kapcsolódó munkaprogramja, ám ez még nem végleges (ezt a megjegyzést Szűcs Zoltán is megerősítette);

2. a népszámlálással foglalkozó munkatársak korábban, a teljes körű népszámlálást célzó kormánydöntést megelőzően, olyan program kidolgozásán fáradoztak, amelynek lényege az volt, hogy teljes körűen csak minimális információt gyűjtenek be, de ehhez kapcsolódik egy részletesebb, ám mintavételen alapuló felvétel. Ennek az elképzelésnek a megváltozása óta még viszonylag rövid idő telt el, és ezért még nincs részletesen kidolgozva minden – mondotta Faluvégi Albert;

3. a minőségbiztosítási feladatok esetében jelentős hátráltató tényező lehetett az, hogy Eurostat még nem véglegesítette e tekintetben az előírásait.

A további kutatói hozzászólások (Cseres-Gergely Zsombor, Augusztinovics Mária, Tóth István György és mások) felvetéseikben többségükben arra keresték a választ, hogy mely tényezők akadályozhatják a nagy adatgazdák, ezen belül is a KSH és az adatfelhasználók közötti tartalmas párbeszédet, illetve esetenként a szükséges együttműködést. A kutatók megalapozatlannak tartják az adatgazdák azon félelmét, hogy mi lesz akkor, ha a mikroadatokat a kutatóknak kiadják, hiszen a hatályos adatvédelmi szabályok, illetve azok a módszertani-technikai eljárások, amelyeket az adatvédelem érdekében kifejlesztettek, kellő garanciát nyújtanak arra, hogy a kutatási célra kiadott adatállományokat valóban az adatvédelmi előírások betartásával használják fel. Abbéli félelmüket is hangsúlyozták, hogy az adatvédelmi szempontokra hivatkozás jó búvóhely az adatgazdák számára, ily módon el tudják kerülni az érdemi együttműködés kényszerét. Ezzel összefüggésben pozitív példákat hoztak fel, amelyek azt mutatták, hogy más országokban – éppen a kutatókkal való együttműködés eredményeként – sikerült összeállítani olyan adatállományokat, amelyek lehetőséget adtak azok átfogó hasznosítására.

Ezt erősíti az Eurostattal való elmélyültebb kapcsolat is, hiszen – a széles körű szakmai kapcsolatokra nem kellően felkészült nemzeti hivatalok számára – az EU-s előírásokra való hivatkozás jogalapot szolgáltat az elzárkózásra a nemzeti igények elől, ahogy ezt a 2011. évi népszámlálásra felkészülés esetén is tapasztalhatták.

Válaszként Szép Katalin, a KSH Statisztikai kutatási és módszertani főosztályának vezetője rövid felszólalásában felajánlotta, hogy a jövőben a módszertani eljárások kidolgozásában szívesen venné a kutatók közreműködését.

Vitazárójában Harcsa István a nézetkülönbségek ellenére is, sőt ezek felszínre kerülése miatt hasznosnak ítélte a műhelykonferenciát, és bejelentette, hogy a jövőben a hatékonyabb, valamint érdemi jellegű párbeszéd megteremtése érdekében más szakmai szervezetekkel közösen folytatják a „közös hangot megtaláló” műhelykonferenciák szervezését. Ennek köszönhetően kerül majd sor 2009 őszén két konferenciára, melyek közül az egyik éppen a nemzetiségi kérdésblokk szükségességével kapcsolatos kérdéseket, a másik pedig az adatállományok összekapcsolásával, illetve adminisztratív adatforrások statisztikai célú hasznosításával kapcsolatos problémákat igyekszik széles körben megvitatni.

Harcsa István,

a KSH vezető főtanácsosa

E-mail: Istvan.Harcsa@ksh.hu

Megjelent a Statisztika Szemle szeptemberi számában