2008. évi beszámoló
Beszámoló az MSZT Kvantitatív Társadalmi Dinamika szakosztályának 2008-as tevékenységéről
A Diffúziós folyamatok, hálózati dinamika és önszerveződés az írott sajtóban című OTKA kutatással együttműködve 2008-ban létrehoztuk a Peripato, Növekedés és Formák a Társadalomelemzésben Műhely-t
Ennek szervezésében a következő előadásokra került sor:
1.
Micsinai István
ELTE TáTK PhD:
Társszerzői hálózatok topográfiája és dinamikája
címmel
2008. március 13. csütörtök, 18 órakor
2.
Fokasz Nikosz
ELTE TáTK
Örökzöldek, szenzációk és egyebek
címmel
2008. május 22. csütörtök, 18 órakor
3.
Jelenfi Gábor
Forsens Századvég
Népszavazási kampány-dinamika a nyomtatott és online sajtóban
címmel
2008. június 12. csütörtök, 18 órakor
A Szakosztály és a Műhely külön szekcióval jelent meg a MSZT veszprémi konferenciáján, amelyen Fokasz Nikosz, Micsinai István, Gerő Márton, Vörös András és Jelenfi Gábor tartott előadást.
A Peripato keretében megkezdtük az előkészületeket egy Peripato, Társadalomtudományi Agora létrehozására. A konkrét cél első lépésben egy tudományos vitákat tartalmazó internetes videótár, illetve tudományos vitafórum, majd ezt követően egy internetes referált társadalomtudomány folyóirat létrehozása.