Klímabarát tanfolyam

Előadás sorozat az éghajlatváltozásról, következményeiről és a következmények
kezelésének lehetőségeiről
A tanfolyam három napos. Időpontok: 2009. január 9. 16. és 23. (péntek)
Helyszín: MTA SZKI Könyvtárszoba (1014 Bp., Úri utca 49. I. em. 31.)

Az éghajlatváltozás egyre erőteljesebben érezhető hatásai, valamint a
nemzetközi és a nemzeti szintű programok eredménytelensége a világ számos
országában komoly ösztönzést adnak a helyi szintű kezdeményezéseknek. Ehhez
a nemzetközi tendenciához kapcsolódó hazai kezdeményezések egyike a
Klímabarát települések elnevezésű program. A program iránt érezhető
megélénkült érdeklődés miatt a Klímabarát Települések Szövetsége
elhatározta, hogy tanfolyamot szervez.

A tanfolyam szeminárium jellegű előadások és filmvetítések sorozatából áll.
A tanfolyam során hallgatók az éghajlatváltozás okairól, a várható
következményeiről, valamint a következmények kezelésének lehetőségeiről
szerezhetnek ismereteket. A hallgatók megismerkedhetnek a helyi szintű
klímastratégiák kidolgozásának módjával és tartalmával, s azok megvalósítási
lehetőségeivel. A tanfolyam betekintést nyújt a hazai és a nemzetközi helyi
szintű programok tapasztalataiba.

A tanfolyam célja, hogy az éghajlatváltozás következményeként várható
– a természeti környezetben és a társadalomban bekövetkező –
drasztikus változások kezelésére megfelelő helyi szintű kezdeményezések
születhessenek. Meggyőződésünk, hogy az éghajlatváltozás további várható
következményei miatt minden településnek szüksége lesz saját
éghajlatváltozási stratégiára.

A tanfolyam három napos. Az időpontok: 2009. január 9. 16. és 23. (pénteki
napok). A tanfolyam minden nap két délelőtti és két délutáni előadásból áll.
Az előadások közben és után is lehetőség van kérdések feltevésére. A
délutáni előadásokat követően filmvetítésre kerül sor. Amennyiben valamelyik
nap témakörei már ismertek az érdeklődő számára, úgy külön az egyes napokra
is lehet jelentkezni.

A tanfolyam költsége egy napra 10.000 Ft/fő, amelyből a Klímabarát
Települések Szövetségéhez tartozó települések hallgatói 20%-os kedvezményt
kapnak. (Az egyes napokat legalább 10 fő jelentkezése esetén indítjuk el). A
tanfolyam vezetői: Antal Z. László és Leidinger Dániel

Jelentkezni a tanfolyam ügyintézőjénél, Paksi Veronikánál, lehet.
villanyposta: paksiv@socio.mta.hu. A jelentkezés feltételeit a csatolt
dokumentum végén találja.

Bízunk benne, hogy a tanfolyam hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon minél
több városban és faluban ismerjék meg az éghajlatváltozás miatt kialakult
helyzet várható súlyos következményeit és minél többen kezdenek el azzal
foglalkozni, hogy a mit lehet és kell tennünk ebben a helyzetben.