MSZT Elnöki közlemény
Csepeli György elnök levele a tagsághoz
2010 május 28-án rendkívüli közgyűlést tartottunk, mely mind tudományos, mind szervezeti szempontból nagyon sikeres volt. Tóth István György egészen magas színvonalú, gondolatgazdag, módszertani és elméleti kihívásokkal teli előadást tartott a jövedelmi egyenlőség-egyenlőtlenség magyarországi és európai alakulásáról. Az előadást prezentációja hamarosan megtalálható lesz honlapunkon.
Az előadás méltó párja volt Tardos Róbert korreferátuma, mely kontextualizálta a hallottakat, s fontos észrevételeket fogalmazott meg a folytatás és mélyítés lehetőségeit kutatva.
A szervezeti átalakulás megtörtént. A jelenlévők 2 órán át szavaztak az alapszabály változtatásáról, aminek végén létrejött az új helyzet: társaságunk közhasznú szervezetté vált. Köszönöm mindenkinek, aki eljött, és részt vett a munkában. Az új alapszabály szövege szintén olvasható a honlapon. Míg a változtatások java része nem érinti a tagok és a társaság mindennapi viszonyát, van egy új szabály, amire érdemes oda figyelni. A Szociológiai Szemlét ezt követően csak az a tagunk kaphatja meg, aki tárgyév március 31-ig befizeti a tagdíjat.
A rendkívüli közgyűlést követően ülésezett az elnökség. Elkezdtük a 2010. november 5-6-7-re tervezett nagygyűlésünk szervezését. A forgatókönyvet a 2010. június 25-i ülésünkre készítjük el. Mindenkit arra kérek, hogy bármi ötlete van a nagygyűlés sikeres lebonyolítására, írja meg. Az év végén szeretnénk Kecskeméten egy konferenciát tartani, melynek témája a város és vidéke.
2010. május 29-én a társaságunk tagjainak létszáma 526 fő volt.
Csepeli György
MSZT elnök