Kísérőprogramok és szociofotó-verseny
A regisztrációt igénylő versenyre és programokra korlátozott számban még állnak rendelkezésre helyek!
Jelentkezési határidő: 2011. október 31.
Az MSZT Éves Konferenciáját és Közgyűlését 2011-ben Miskolcon szeretnénk azzal is emlékezetessé tenni, hogy egy versenyfeladatot hirdetünk a konferencia résztvevői számára. Bárki nevezhet, lehet az tanár, diák, érdeklődő, aki résztvevőként jelen van az Éves Konferencián. A versenyfeladat célja, hogy felhívjuk a szélesebb nyilvánosság figyelmét a szociológusok lehetséges társadalmi szerepvállalására. A cél, hogy megmutassuk: a konferencia nemcsak szakmai célokat szolgál, hanem a gyakorlatban is hasznosítható eredményeket is felmutat.
Dr. Kriza Ákos, Miskolc Város polgármestere hirdeti ki a versenyfeladatot, november 11-én délelőtt, a nyitó plenáris ülésen. Az eredményhirdetésre november 13-án, vasárnap kora délután, a Konferencia zárásakor kerül sor (Takács Gábor társadalmi felzárkózási referens részéről), a legjobb fotók bemutatásával, az eseményre a sajtó képviselőit is meghívva.
A feladatot teljes egészében nem ismerhetik meg a csapatok előzetesen, hiszen ez jelentősen befolyásolhatná a verseny kimenetelét. Előzetesen annyit hozunk nyilvánosságra, hogy 3-5 szociofotót kell majd készítenie a csapatoknak Miskolc vonatkozásában november 11. és 13. között, és azokat ppt-be helyezve, kevés szöveggel bemutatni.
2-3 fős csapatok jelentkezését várjuk október 31. éjfélig a konferencia email-címén: mszt2011konf@socio.mta.hu.A tárgyban kérjük, tüntessék fel: "szociofotó".
2. "Vasgyár-túra"
Miskolc élete, története szervesen összefonódik a Diósgyőri Vasgyárral. A program során a résztvevők Drótos László, az LKM utolsó nyugalmazott vezérigazgatója kíséretében megismerkednek a Diósgyőr-Vasgyár történetével, múltjával, jelenével.Emellett az Észak-Keleti Átjáró Egyesület (amely főképp antropológusokból áll) szervezésében megtekinthetik a „Műszakváltás” című kiállítást és megismerhetik azokat a friss, dinamikus szemléletű projekteket, melyek a Vasgyár „újrahasznosításával” kapcsolatosak.
Résztvevők száma: maximum 30 fő.
Részvételi díj: 1000 Ft/fő, mely a Konferencia regisztrációjakor
fizetendő!
Jelentkezési határidő: október 31. éjfél, az MSZT konferencia
email-címén: mszt2011konf@socio.mta.hu.
A tárgyban kérjük tüntessék fel:„vasgyár”.
3. Látogatás a Nagy-ferenczi Tanyára,
Bükkaranyosra
A programrészvételi díjhoz és előzetes regisztrációhoz kötött, a helyek korlátozottan állnak rendelkezésre!
November 12. szombat. Indulás busszal 15.30 órakor a Bölcsészettudományi Kar
épülete elől, visszaérkezés várhatóan 18.00 órakor ugyanoda.
A program során a résztvevők megismerkedhetnek néhány, a gyakorlatban is jól működődő roma foglalkoztatási programmal, Dr. Nagy József agrármérnök-közösségfejlesztő vezetésével. Dr. Nagy József fantasztikus dinamizmussal és elkötelezettséggel példaértékű foglalkoztatási programok tucatjait működtetni helyi, elsősorban roma emberek bevonásával, értelmes, a megélhetésüket biztosító munkákat adva számukra. A projektet megvalósításában Lakatos Attila, a „borsodi cigányvajda” van segítségére.
Résztvevők
száma: maximum 20 fő.
Részvételi
díj: 1000 Ft/fő, mely a Konferencia regisztrációjakor fizetendő!
Jelentkezési
határidő: október 31., az MSZT konferencia email-címén: mszt2011konf@socio.mta.hu.
A
tárgyban kérjük tüntessék fel: „Bükkaranyos”.
4. Határok, határátlépések. Film,
esztétika, szociológia.
Filmvetítéssel
egybekötött klub a szociológia határainak és határtalanságainak bemutatására.
Időpont és
helyszín: november 12. szombat, 15.30-18.00 óra, C/2-es épület, XXV. előadó.
A
beszélgetést vezeti: Szepessy Péter, a ME Szociológiai Intézetének tanára.
Részvételi
díj nincsen, előzetes regisztrációhoz nem kötött.
5. "Utat tévesztettek, erdő sűrűjében". Haléktalan sorsok
Gyukits György és Márkus Anna kiállítása.
Megnyitó: nov. 11. péntek 13.15 óra (Szabó-Tóth Kinga)
A konferencia ideje alatt megtekinthető a C/2. épület aulájában
Plakát
