A társadalmi fejlődés mérése - a Stiglitz jelentés tanulságai
Szekció az MSZT éves konferenciáján és közgyűlésén
Időpont: 2010. november 5-7.
Helyszín: Wesley János Lelkészképző Főiskola (1086 Budapest, Dankó utca 11.)
Időpont: 2010. november 5-7.
Helyszín: Wesley János Lelkészképző Főiskola (1086 Budapest, Dankó utca 11.)
Kerekasztal
Társadalomstatisztikai Szakosztály - szervező és levezető elnök: Harcsa István és Hrubos Ildikó
Helyszín: Kline terem, földszint
A társadalmi fejlődés mérésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati kutatások viszonylag hosszabb időszakra tekintenek vissza. Az eddigi legnagyobb hatású gondolati felvetéseket a Római Klub tudósai fogalmazták meg a 70-es évek eleje óta kiadott jelentéseikben. Legutóbb a Stiglitz jelentésben próbálták összefoglalni a felkért tudósok a társadalmi fejlődés mérésével kapcsolatos elméleti, módszertani megfontolásokat, valamint gyakorlati ajánlásokat. A jelentés szerzői azt is megfogalmazták, hogy mit várnak a különböző szakmai közösségektől a dokumentum megjelenését követően: „A Bizottság a jelentést egy vita kezdetének szánja, nem pedig a végének. A jelentés által felvetett kérdéseket átfogóbb kutatások keretében kell vizsgálni. Nemzeti és nemzetközi testületeknek kell megvitatniuk a jelentés ajánlásait, meghatározni a korlátait, és azt megvizsgálni, hogy milyen módon tudnák a legjobban kivenni a részüket a tennivalók széles köréből – mindenki a maga saját nézőpontjából.”
A szervezők úgy vélik, hogy a jelentés szerzői által megfogalmazottakat akár felhívásnak is tekintjük, és ennek szellemében ez a rendezvény is a termékeny vita fóruma kíván lenni. A vita tanulságai alapján a hazai viszonyok között értelmezhető szakmai ajánlásokat szeretnénk megfogalmazni.
Vitavezető: Hrubos Ildikó (BCE)
Vitaindító előadások:
Hüttl Antónia (BCE): Mérés a gazdaságban és a társadalomban – lehetőségek és korlátok
Harcsa István (KSH): A Stiglitz jelentés – továbbra is a régi paradigmák mentén?
Résztvevők:
Gyulai Iván (ÖIA)Hüttl Antónia (BCE)
Pozsonyi Pál (KSH)
Halpern László (MTA KI)
Halpern László (MTA KI)
Kőrösi Gábor (MTA KI)
Tardos Róbert (MTA-ELTE)
Harcsa István (KSH)
Harcsa István (KSH)