2019. évi beszámoló

Az MSZT oktatásszociológiai szakosztály 2019. évi tevékenysége


Csákó Mihály (1941-2019)


Az év elején elveszítettük Csákó Mihályt, aki az ELTE Oktatás és Ifjúságkutató Központjának alapítójaként, az ELTE oktatásszociológiai szakirány alapítójaként, az MTA oktatásszociológiai albizottságának alapító (és haláláig szolgáló) elnökeként, az Educatio ® folyóirat szerkesztő bizottságának (első és haláláig szolgáló) elnökeként, s legalább két egyedülálló oktatásszociológiai kutatás (az iskolások politikai szocializációjáról szóló, valamennyi országgyűlési választási évben megismételt kutatás, és a valamennyi végzős középiskolás körében végzett 1998-s Soros alapítványi felmérés) kutatásvezetőjeként a magyar oktatásszociológia meghatározó személyisége volt. 2019-ben meghírdettük halálának első éves évfordulójára rendezendő konferenciát, megállapodtunk a Gondolat kiadó igazgatójával egy Csákó kötet megjelenéséről (melynek szerkesztésére Biró Zsuzsanna Hannát kértük fel). Csákó Misi irathagyatéka (Horváth Zsuzsa hagyatékával összekapcsolva) az OSA-ban, könyvhagyatéka a Wesleyben kutatható. Iványi Gábor emléktáblát is avatott tiszteletére, a WJLF Dankó utcai épület kapualjában. Rajta idézet: "Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják, Hol áldozat nincs, nincs szabadság." (Heltai Jenő:Szabadság).


Áttekintés a 2019 évről

Az oktatásszociológiai szakosztály a 2019. évben komoly mulasztásként nem folytatta az előző években sikeresnek bizonyult Oktatásszociológiai könyvviták sorozatot – pontosabban a betervezett könyvvita átkerült 2020-ra.

Összesen 15 alkalommal gyűltünk össze,

5 konferenciánkból négy kötődött az Educatiohoz, az ötödikről (mely két napos volt és a WJLF-fel közösen szerveztük az MSZT OSZ alapítójának Kozma Tamásnak a tiszteletére) konferenciafüzet is megjelent: https://mek.oszk.hu/20000/20074/20074.pdf . Kerekasztallal emlékeztünk meg a rendszerváltás oktatáspolitikai összefüggéseiről. Felsőoktatás- és tudományszociológiai arculatunk erősödött, elsősorban a „Társadalomtudósok három rendszerváltás idején” sorozat révén.
Az MSZT 2019 évi vándorgyülésén három blokkban 12 előadással vettünk részt. https://szociologia.hu/dynamic/munka21_mszt2019_vgy_program_1024.pdf


2019. évi kronológia

2019.11.21.
Tudománytörténeti konferenciasorozat (INTERCO-SSH) :
Filozófia és szociológia
http://oktatas.uni.hu/20191121.htm
 
2019.10.26.

A munka a XXI. században A Magyar Szociológiai Társaság 2019. évi vándorgyűlése a Kodolányi János Egyetemmel közös rendezésben
https://szociologia.hu/dynamic/munka21_mszt2019_vgy_program_1024.pdf


2019.09.18.
Rendszerváltás – 1989 – az oktatás átalakulása kerekasztal
http://oktatas.uni.hu/20190918.htm
 
2019.09.26
konferencia: ISKOLAI UTAK, PÁLYAUTAK
Az Educatio 2019/4. számához kapcsolódó konferencia
https://archive.org/details/iskolai_utak_palyautak
 
2019.09.05.
konferencia: Iskolai prevenció
https://archive.org/details/Iskola_es_prevencio
 
2019.05.09
konferencia: Tanügyigazgatás. Az MSZT OSZ és az Educatio (R) műhelykonferenciája
https://archive.org/details/Tanugyigazgatas
 
2019.05.08.
Társadalomtudósok három rendszerváltás idején – Papp Gábor
http://oktatas.uni.hu/20190508.htm

2019.04.23 – 2019.04.24
konferencia: Hol tartunk? Tisztelgő konferencia Kozma Tamás nyolcvanadik születésnapjára
http://oktatas.uni.hu/20190423_videobook.htm
Boreczky Ágnes, Benedek András, Juhász Erika, Polónyi István, Sáska Géza,Kerülő Judit – Jenei Teréz, Trencsényi László, Darvai Tibor, Biró Zsuzsanna Hanna, Bajomi Iván, Csepeli György-Murányi István, Buda András, Fehérvári Anikó – Szemerszki Marianna, Hrubos Ildikó, Jancsák Csaba, Nagy Péter Tibor, Lukács Péter, Mika János, Nagy Ádám, Molnár György, Lükő István
 
 
2019.03.11
Társadalomtudósok három rendszerváltás idején –Vámos Tibor
http://oktatas.uni.hu/20190311_videobook.htm
Nagy Péter Tibor, Pápai Miklós
 
2019.03.04.
Társadalomtudósok három rendszerváltás idején – Kozma Tamás
http://oktatas.uni.hu/20190304_videobook.htm
Lukács Péter, Nagy Péter Tibor
 
2019.02.28.
Társadalomtudósok három rendszerváltás idején – Schlett István
http://oktatas.uni.hu/20190228_videobook.htm
Arczt Ilona, Nagy Péter Tibor
 
2019.02.24.
Társadalomtudósok három rendszerváltás idején – Hajdu János
http://oktatas.uni.hu/20190224_videobook.htm
B Kádár Zsuzsanna, Nagy Péter Tibor
 

2019.02.12.
Társadalomtudósok három rendszerváltás idején – Ferge Zsuzsa
http://oktatas.uni.hu/20190212_videobook.htm
Nagy Péter Tibor
 
2019.01.31.
konferencia: Tizenöt éve az Unióban
Az Educatio 2019/1. számához kapcsolódó konferencia
https://archive.org/details/Tizenot_eve_az_Unioban

2019.01.16
Társadalomtudósok három rendszerváltás idején – Sík Endre
http://oktatas.uni.hu/20190116_videobook.htm
Nagy Péter Tibor, Simonovits Borbála


Budapest, 2020.08.05.

Nagy Péter Tibor