2010. évi beszámoló

BESZÁMOLÓ

a Magyar Szociológiai Társaság Nagyalföldi Szakosztálya

2010. évi tevékenységéről

Az MSZT Nagyalföldi Szakosztályának 2010. évi tevékenysége – hasonlóan az elmúlt évekhez – szorosan kapcsolódott a DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék munkájához, illetve programjaihoz. Szintén a hagyományosan jó együttműködés folytatása, hogy a programok egy része egyúttal a Debreceni Akadémiai Bizottság Szociológiai Munkabizottságának is programja volt. Az MSZT Nagyalföldi Szakosztályának közreműködésével lezajlott rendezvények a következők voltak:

2010. 04.08. 14.00, DAB Székház, Debrecen: A fiatalok és a politika – a kutatások tükrében című előadás. Előadó: Marián Béla (Marketing Centrum, kutatási igazgató). Rendező: MSZT Nagyalföldi Szakosztály, DAB Szociológiai Munkabizottság, DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Ifjúságszociológiai Műhely. Résztvevők száma: 40 fő.

2010. 05.18. 10.00, DAB Székház, Debrecen: Választói magatartások jellemzői 2010-ben című előadás. Előadó: Závecz Tibor (Szonda Ipsos, véleménykutatási igazgató). Rendező: Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete, MSZT Nagyalföldi Szakosztály, DAB Szociológiai Munkabizottság. Résztvevők száma: 35 fő.

2010.10.21. 14.00, DAB Székház, Debrecen: Európai, nemzeti és lokális attitűdök. Az ENRI (European, National and Regional Identity—Theory and Practice HU-RO 0801/180) survey első eredményei. című előadás és műhelybeszélgetés. Előadó: Dr. Murányi István egyetemi adjunktus (DE, Szociológia és Szociálpolitika Tanszék). Rendező: MSZT Nagyalföldi Szakosztály, DAB Szociológiai Munkabizottság, DE, Szociológia és Szociálpolitika Tanszék. Résztvevők száma: 30 fő.

2010.11.5-7. Wesley János Lelkészképző Főiskola: Konfliktus és társadalmi innováció. A Magyar Szociológiai Társaság éves konferenciája és közgyűlése. Rendező: Magyar Szociológiai Társaság. Az MSZT Nagyalföldi Szakosztálya által szervezett szekciót Szabó Ildikó szervezte. Résztvevők száma: 10-15 fő.

2010.12.03.9.00, DAB Székház, Debrecen: „Campus-lét” a debreceni Egyetemen: csoportok és csoportkultúrák. Műhelykonferencia. Rendező: MSZT Nagyalföldi Szakosztály, DAB Szociológiai Munkabizottság, DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Ifjúságszociológiai Műhely, CHERD Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központ, MTA Nevelésszociológiai Albizottság. Résztvevők száma: 50 fő. (Részletes program a Függelékben).

Debrecen, 2011. február 21..

Dr. Szabó Ildikó Dr. Murányi István

elnök titkár

Függelék

I.

Az MSZT 2010. november 5-7-i konferenciáján a Nagyalföldi Szakosztály által szervezett szekció programja:

(17) Ifjúsági csoportok, csoportközi viszonyok és csoportkultúrák
(Nagyalföldi Szakosztály – szervező és levezető elnök: Szabó Ildikó)

Helyszín: I. 13. terem

1) Kiss Gabriella (DE) – Fényes Hajnalka (DE): Fiatalok az önkéntes munka változó világában

2) Balku Anett (DE): Virtuális és valóságos csoportok – az online szerepjátékok világa

3) Németh Nóra (DE): Egyetemisták tudásközösségei

4) Pataki Gyöngyvér (DE): Campus-tér

5) Nyüsti Szilvia (DE): Egy fogalom, és ami mögötte van: avagy mit értenek napjaink egyetemistái a demokrácia alatt

6) Sőrés Anett (DE): A szélsőjobboldali ideológia reprezentációja a debreceni egyetemisták csoportviszonyaiban

7) Csákó Mihály (WJLF): A tolerancia különbségei a fiatalok lakóhelyi csoportjai között

8) Csoba Judit (DE) – Czibere Ibolya (DE): A társadalmi nemekkel kapcsolatos sztereotípiák a középiskolás fiatalok körében

II.

„CAMPUS-LÉT” A DEBRECENI EGYETEMEN:

CSOPORTOK ÉS CSOPORTKULTÚRÁK

Műhelykonferencia

Időpont: 2010. december 3. (péntek) 9.00-18.10

Helyszín: Debrecen, DAB Székház, „A” terem

A konferencia szervezői:

DAB Szociológiai Szakbizottság

DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Ifjúságszociológiai Műhely

MSZT Nagyalföldi Szakosztály

CHERD Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központ

MTA Nevelésszociológiai Albizottság

A konferencia témája:

A konferencia arra keresi a választ, hogy mi jellemzi a debreceni egyetemi hallgatók kortársi szocializációját. Az egyetemista státusz sajátos életforma, amelyet a tanulmányok mellett a „campus-lét”, a későbbi életpályát is befolyásoló csoporttagságok kialakulása és a kortárs csoportok intenzív jelenléte határoz meg. Megvitatandó kérdés az is, hogy a kortárscsoportok a maguk sajátos értékvilágával milyen nyomot hagynak az állampolgári és a szakmai magatartásokon.

9.00-9.30: Megnyitó

Szabó Ildikó: Szocializáció a Campus világában

I. Szekció: Campus lét és a hallgatók a számok tükrében

Levezető elnök: Murányi István

9.30:9:45: Márton Sándor:

A Campus-lét online-survey válaszadóinak szocio-kulturális jellemzői

9.45:10.00: Fónai Mihály

Alumni: hallgatói elvárások és vélemények

10.00:10.15: Murányi István

Campus-lét és mentális állapot

10.15:10.30: Berényi András

A campus lét a segítő szakember aspektusából

10.30:10.45: Dusa Ágnes

Külföldi hallgatók a Debreceni Egyetemen

10.45:10.55: Vita

10.55:11.05: Szünet

II. szekció: Csoportképződés a Debreceni Egyetemen

Levezető elnök: Szabó Ildikó

11.05:11.20: Sík Domonkos

Csoportképző tényezők - társadalomelméleti szempontból

11.20:11.35: Balku Anett

Virtuális és valóságos csoportok

11.35:11.50: Kovács Klára

Sport mint közösségteremtő tevékenység a Debreceni Egyetemen

11.50:12.05: Fényes Hajnalka

Az önkéntes munka, és annak csoportképző szerepe a felsőoktatásban hallgatók

körében

12.05:12.20: Sőrés Anett

A szélsőjobboldali ideológia reprezentációja a debreceni egyetemisták körében

12.20:12.30: Vita

12.30:13.30: Szendvics ebéd

III. szekció: Hallgatók és értékek napjainkban

Levezető elnök: Pusztai Gabriella

13.30:13.45: Szabó Anita

A jelenkor fiataljainak értékvilága, értékfelfogása

13.45:14.00: Nárai Mária

Attitűdök és értékek - egyetemisták értékvilága és társadalmi érzékenysége

14.00:14.15: Pusztai Gabriella

Érték alapú közösségek?

14.15:14.30: Tóbiás László

Társadalmi cselekvés – ahogy egyetemisták gyakorolták és jövőjükben látják

14.30:14.45: Varga Szabolcs

Egészségtudatosság a debreceni egyetemisták körében

14.45:15.00: Vita

15.00:15.10: Szünet

IV. szekció: Hallgatók és szabadidő

Levezető elnök: Fényes Hajnalka

15.10:15.25: Bocsi Veronika

A szabadidő értékszociológiai meghatározottsága a campusok világában

15.25:15.40: Buzinkay Nóra

Fesztiválozó egyetemisták

15.40:15.55: Harmati Edina

Kultúra és szabadidő-eltöltés

15.55:16.10: Nyüsti Szilvia−Ceglédi Tímea

A három versengő dimenzió - kísérlet hallgatói típusok kialakítására a tanulás,

a szabadidő és a munka dimenziója mentén

16.10:16.25: Madarász Tibor

Mc'Donalds Egyetem - az egyetemista lét mint a tömegkultúra hordozója

16.25:16.35: Vita

16.35:16.45: Szünet

V. szekció: Tudás alapú közösségek és a tér csoportképző szerepe

Levezető elnök: Fényes Hajnalka

16.45:17.00: Sőrés Anett

Szakmai érdeklődés és elkötelezettség szerint szerveződő csoportok a DE-en

17.00:17.15: Tőzsér Zoltán - Ceglédi Tímea - Kardos Katalin

A szakkollégium mint érték alapon szerveződő közösség

17.15:17.30: Márkus Zsuzsanna

Szakkollégiumok világa a Debreceni Egyetemen

17.30:17.45: Németh Nóra:

Tudásközösségek és értékek

17.45:18.00: Pataki Gyöngyvér

Debreceni Egyetem kollégiumi tereinek a kortársi szocializációra tett hatása

18.00: Vita, Zárszó

A műhelykonferencia fővédnöke:

Prof. Dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese